„Fenyegetően lépett fel vele”, „indulatos magatartásával félelmet keltett benne”, „nők elleni erőszak” - hangoznak el az állítások Aszód ismert fotósával kapcsolatban a márciusi Aszódi Tükörben megjelent polgármesteri interjúban.
Asztalos Tamás a lap felelős szerkesztőjeként már a kérdésben, majd Győrfiné dr. Hajdú Szilvia polgármester a válaszában is megnevezi Takács Gergelyt, annak ellenére, hogy nem közszereplő. Véleményt mondanak, de a másik fél álláspontjára már nem kíváncsiak, annak nem is adnak teret. Mi megtesszük helyettük.
Takács Gergely Aszódon leginkább a fotóiról ismert, de aki követi a közösségi oldalát, az azt is láthatja, hogy számos aszódi ügyet a szívén visel, ő járt utána például az uszoda sorsának, de a Csengey futópálya építése ügyében is sokszor szót emelt. A kitiltási botrányt sem hagyta szó nélkül, levele nyomán vizsgálat indult az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnál.
- Aszódon téged leginkább fotósként ismernek, napi szinten osztasz meg a közösségi oldaladon városi életképeket. Miből született ez?
- Tavaly volt egy betegségem, ami miatt mindennap sétálnom kell. Van, hogy este, máskor reggel megyek. És ha már így alakult, vittem magammal a gépet és böködtem, legyen értelme az időtöltésnek. És mára úgy tűnik, volt értelme.
- Az idei városi naptárban is számos fotód szerepel. Te jelentkeztél, vagy megkerestek?
- Volt egy felhívás, de arra én nem reagáltam, úgy voltam vele, semmilyen módon nem szeretnék együttműködni a Fidesszel. Aztán Erik (Kovács Erik képviselő – szerk.) próbált meggyőzni egy közös chatben, erősködött, de nem tudott meggyőzni. Majd az egyik sétámon állított meg Bernus (Kuruczné Székfi Bernadett alpolgármester – szerk.), hogy Gergő, tökjó lenne, ha adnál fotót. Visszakérdeztem, hogy milyen formátumban, hogyan, mennyit egyáltalán. Hát ő azt nem tudja, jött a válasz. Ez annyiban is maradt, majd jött egy kérés újra Eriktől, ezúttal képviselői levélben, Aszód város nevében. És akkor a párom győzött meg arról, hogy adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy ők nem lesznek olyanok, mint a nagy Fidesz. Így alakult, hogy végül hozzájárultam több mint 10 fotóm felhasználásához, kikötve, hogy csak a városi naptárban közölhetik egyszer és utána törölniük kell. Persze, ehhez képest már a másodközlést is megcsinálták…
- Bernusként emlegeted az alpolgármestert. Mióta ismered?
- Régi ismerős. A gyerekeink együtt jártak óvodába, aztán iskolába is. De ő volt a feleségem fodrásza is tizenakárhány évig. Időnként összefutottunk, beszélgettünk.
- Te is azok között vagy, akiket kitiltottak Aszód Város Facebook oldaláról. Mi történt?
- Hogy jutottunk el a kitiltásig? Igazából mindig is egy kompromisszummentes alak voltam abból a szempontból, hogy ami a szívemen, az a számon. Ez már Sztán idejében is így volt, ő se viselte a kritikát, letiltott. Pénzes Tiborc Szabolcsnál is szóvá tettem, amit nem tartottam jónak, ilyen volt például a Csengey iskola futókörének ügye is. Ő reagált, helyszíni bejárásra hívott, nem hallgattatott el. Sosem trágár módon, inkább csak egyenesen, egyszerű szavakkal nyilvánítok véleményt, nem kertelek. Így tettem az elmúlt időszakban is. Majd azt láttam a polgármester kínai találkozós posztjánál, hogy 30-40 hozzászólásból alig néhány látható. És ott én is rákérdeztem, hogy „cenzúrázunk, cenzúrázunk, talán nem ezt kellene a kínaiaktól eltanulni”. Hiszen van egy csomó minden amit valóban érdemes, de ezeket a módszereket talán nem kellene Aszódon alkalmazni. Itt még nem tiltottak ki. Majd mivel nem változott semmi, majd minden városi poszt alatt megkérdeztem, hogy „cenzúrázunk”? És egyszer csak elfogyott a türelem, repültem és már nem érhettem el a város oldalát.
- Ezután találkoztál újra az alpolgármesterrel.
- Egy-két napra rá. Egy esti sétámon mentem hazafelé, az evangélikus templom mellett sétáltam és éppen azon morfondíroztam magamban, hogy ráférne a járdára a felújítás, merthogy ott pénz nem is kellene hozzá, csak munkás, aki felszedi és újra lerakja a köveket, amikor egyszer csak beállt egy autó, pont úgy, hogy a járdára parkolt. Tehát ki kellett kerülnöm, mert már nem lehetett a járdán továbbmenni. És meg akartam nézni, hogy ki az a sofőr, aki a járdarészre parkol, és hát ő volt, Bernus, az alpolgármester asszony. Éppen kiszállt, rám köszönt, én visszaköszöntem és megkérdeztem tőle, hogy mondd már Berni, most hogy van ez, hogy ti engem is, meg mindenki mást is kitiltotok a városi Facebook oldalról?! Erre jött a válasz, hogy hát ő erről nem tud semmit, ehhez neki semmi köze nincs. És akkor a képmutatástól nekem „elszállt az agyam”, rendesen odamondtam neki, de egyáltalán nem a női mivoltában támadva. Minderre egyébként tanú is van, egy hölgy ismerősöm végighallgatta a történteket, szerinte sem volt ez rettenetes vagy megfélemlítő. Persze, azt hogy fideszes, felemlegettem, de leginkább a cenzúrát kértem számon, mert olyan nincs, hogy alpolgármesterként ő nem felelős azért, ami a városban történik. Ha csak simán fideszes lenne, de nem cenzúrázna, eszembe sem jutott volna a párthovatartozást felemlegetni. Az egész nem tartott 30 másodpercig, néhány mondat volt. Mivel érdemi választ nem kaptam, megfordultam és elmentem. Közöttünk végig egy autó volt, meg egy nyitott autóajtó. Nem is közeledtem hozzá, szóval fel sem merülhetett a fizikai kontaktus. Ráadásul a környék tele volt autókkal, mert akkor érkeztek haza az EGA-s diákok.
- Másnap viszont megjelent az alpolgármester és a polgármester oldalán az ominózus videó…
- Még aznap este elkezdett terjedni a városban az a rémhír, hogy én majdnem megvertem Bernust, majd másnap ők publikálták azt a videót.
- Mit gondoltál róla?
- Kétféle érzés kavargott bennem. Egyrészről, hogy miért úgy emlegetnek, hogy „egy aszódi férfi”, miért nem merik kimondani a nevemet az évtizedes ismeretség után? Persze érthető, hiszen ha kimondja, az már peresíthető. A másik érzésem meg az volt, hogy velem most éppen az történik, amit a „Valótlanul állítottuk” című 444-es videóban feldolgoztak, hogy hogyan lehet valakit lejáratni.
- Akartál rá nyilvánosan válaszolni?
- Első felindulásomban írtam egy jó egyoldalas bejegyzést, hogy majd akkor én megválaszolom. Végül nem tettem. Ennek az egyik oka az volt, hogy megkérdeztem az ismerőseimet, mit tegyek, megoszlottak a vélemények. De igazából a perdöntő az volt, hogy úgy éreztem, ők a videóval éppen azt akarták kiprovokálni – ismerve engem -, hogy indulatosan válaszoljak és azzal mintegy alátámasszam az ő mondanivalójukat.
- Utóbbit miből gondolod?
- Folyamatosan nézik a Facebook-oldalamat, a polgármester férje feltehetően véletlenül, be is jelölt ismerősnek. Visszakérdeztem, hogy honnan ismerjük egymást, na ahhoz már nem volt elég bátor, hogy válaszoljon.
- Ők nem neveztek meg, de a „Nagy Lilla” álprofil alatt kommentelő illető azonosított az alpolgármester videója alatt, sőt, meg is fenyegetett, hogy az utolsó fotódat lőtted el, megtalálnak…
- Engem ez nem ijesztett meg, a családomat viszont igen. Én is attól tartottam, hogy ha engem nem is mernek bántani, a családomat fogják.
- Ezután jött a polgármesteri interjú az Aszódi Tükörben. Ahol a március 14-i tüntetéssel és a kitiltási botránnyal összefüggésben, annak ellenére, hogy nem vagy közszereplő, egyrészt Asztalos Tamás mint riporter, majd a polgármester is felemlegette a történteket és meg is neveztek. Mint aki idézem: ”összetűzésbe keveredett” az alpolgármesterrel. Győrfiné dr. Hajdú Szilvia pedig válaszában már „fenyegetést”, „nők elleni erőszakot” emleget…
- Összetűzés? Ezt még vitának sem nevezném. Igen, egy erős véleménynyilvánítás volt, ami mellett én azóta is kitartok. A polgármesteri megszólalással pedig szerintem az a gond, hogy ő nem volt ott. Tehát nem tudja, hogy mi történt, mi hangzott el és hogyan hangzott el, csak annyit tud, amennyit a barátnője elmondott neki. Ahhoz képest pedig, hogy az egész interjú címe latinul az, hogy „hallgattassék meg a másik fél is” elég annyi, hogy ebben az esetben épp csak az érintettek nem szólalhattak meg, azaz az alpolgármester és én. De nyilvánvalóan nem ez volt a cél, az egésszel sokkal inkább a március 14-i tüntetésnek, a szólásszabadság melletti kiállásnak akartak valamilyen negatív felhangot adni. Megmutatni, hogy aki nincs velük, azt a sárba alázzák.
- Így utólag visszagondolva, ha újrajátszhatnád a történteket, változtatnál valamin?
- Nem. Azt gondolom, hogy ha valaki közszereplőnek áll, városvezetői feladatokat vállal, akkor tűrnie kell a kritikát. Főleg, ha erősen megkérdőjelezhető intézkedéseket hoz. Az, hogy mi akkor és úgy találkoztunk, a véletlen műve volt. Ha ő akkor tisztességesen válaszol, és azt mondja, hogy „Gergő figyelj, utána fogok én ennek nézni, mert szerintem ez így nem jó”, akkor én sem ezt a választ adom és nem úgy, ahogy történt. Vagy csak simán annyit mond, hogy „utánanéz”, az is elfogadható választ lett volna. De az, hogy Aszód második embereként azt hangoztatja, hogy neki az egészhez semmi köze, hogy egyáltalán nem vállal felelősséget a történtekért, erről ma is úgy gondolom, hogy nem elfogadható. Egy demokráciában a városvezetők nem tehetik meg, hogy kényük-kedvük szerint kitiltanak a város oldaláról olyanokat is, akik hozzá sem szólnak a bejegyzésekhez, vagy éppen csak egy mérges fejet tettek oda, vagy csak kérdeznek… A közösségi média jellege miatt nem vitatom, hogy szükség lehet egyes esetekben kitiltásra, de egyértelmű szabályok szerint, nem egy személy kénye-kedve szerint, és elvárható előtte legalább egy figyelmeztetés.
- A kitiltásod egyébként annyiban hagytad?
- Nem, éppen most kaptam meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság válaszát a kitiltásokkal kapcsolatban küldött levelemre, hogy vizsgálatot indítanak. Hiszen közérdekű információkhoz nem férünk hozzá.
- És az Aszódi Tükörben megjelent interjú?
- Többszörös levélváltáson vagyok túl Asztalos Tamás felelős szerkesztővel. Sajtóhelyreigazítási kérelmet írtam neki, jeleztem, hogy szeretném, ha valóban meghallgatást nyerne a másik fél is, azaz elmondhatnám az álláspontomat az újságban ugyanolyan terjedelemben és formában, ahogy az a polgármestertől elhangzott.
- Hol tart a kérésed?
- Először időt kért, mondván egyeztetnie kell az újság felelős kiadójával, azaz Győrfiné dr. Hajdú Szilvia polgármesterrel, majd megérkezett az elutasítás. Ezt több mint egy hét alatt sikerült megtennie, a válasz számomra megdöbbentő. Ugyanis a városi lap felelős szerkesztője a legalapvetőbb újságírói szabályokat áthágva azzal utasította el a kérésemet, hogy ő a történteknek a Facebook-on utánanézett, és egyébként is, „Önhöz hasonlóan az Alpolgármester asszonyt sem kérdeztem meg”. Ez a legalapvetőbb újságírói szabályok áthágása, de morális kérdés is, hiszen hogyan közölhet egy újság valakiről valamit úgy, hogy meg sem kérdezi? Ráadásul, ha a Facebook-os bejegyzéseket nézzük, csak az alpolgármester és a polgármester oldalán találhatott ezzel kapcsolatos videót, véleményt, azaz nemcsak, hogy nem hiteles, de egyértelműen egyoldalú is az iromány, ami a márciusi lapban megjelent. Azt már kommentálni sem szeretném, hogy Asztalos Tamás felelős szerkesztőként úgy gondolja, hogy az, hogy az interjúban a „fenyegetően lépett fel vele”, „indulatos magatartásával félelmet keltett benne”, vagy a „nők elleni erőszak” kifejezések elhangzása velem kapcsolatban számomra nem becsületsértő! Sajnos oda jutottunk, hogy Aszódon a helyi lapban egy nem közszereplő lakosról állítanak valamit, de még csak a lehetőséget sem adják meg a válaszra.
- Azóta találkoztál újra az alpolgármesterrel?
- Igen, a zöldhulladékos zsákok osztásánál. Amiről kitiltottként természetesen másoktól értesültem. Rákérdeztem a cikkre és a kitiltásokra, ismét csak hárította a felelősséget, hogy neki nincs köze hozzá. Azt hangoztatta, hogy ő senkit nem nevezett meg, a kitiltásokhoz sincs köze és egyébként is öt ember helyett dolgozik. Hogy ez a város második emberétől elfogadható válasz-e, azt most már az olvasókra bízom. De annyit hadd jegyezzek meg, az árkok betemetéséhez érdemi párbeszédre, megbélyegzés helyett meghallgatásra lenne szükség. A városi újság is hitelesebb lehetne, ha fellengzős latin címadás helyett inkább valóban meghallgatná a másik felet is.
